Mi a siker titka Anna Wintour szerint?

Forrás: Modellügynökség | 2015 július 17.

Amellett, hogy modelljeink személyes tapasztalataik alapján hasznos karrier tippekkel látnak el, előszeretettel idézzük fel legendás szupermodellek tanácsait is. Nem hagyhatjuk ki Anna Wintour hasznos tippjeit sem, hiszen ki ismerné jobban a sikerhez vezető utat, mint az egyik legnagyobb hatalommal rendelkező nő a világon. 45 éve mozog újságírói körökben, dolgozott a Harper’s Bazaarnak, a brit Vogue-nak és 27 éve az amerikai Vogue magazin főszerkesztője, melyet merészségének köszönhetően sikerült újraélesztenie.  Saját karrierje mellett másokét is építi: feltörekvő designerek, modellek, színészek és jótékonysági alapítványok nevét ismerteti meg emberek millióival. Külön büszkeség számunkra, hogy kedvenc magyar modellje Axene Vanessa, akit minden hónapban beválogat a divatanyagok sokaságába. Szupermodellünknek természetesen többször is volt alkalma találkozni Annával, és Vanessa elmondása szerint egyébként a „Nuclear Wintour” és az „Atom Anna” becenevek ellenére közel sem olyan jégkirálynő, mint amilyennek tartják, csupán tökéletesen professzionális abban, amit csinál. És hogy mi a sikerének a titka? Anna már sorolja is:

anna-wintour-siker-karrier-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Miért olyan fontos a testbeszéd?

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 18.

Először is azért, mert mielőtt még megszólalnál, a tested kifejezései már nagyban befolyásolják, hogy mások milyen képet alakítanak ki magukban rólad. Tulajdonképpen szavak nélkül elárulja rólad, hogy ki is vagy valójában, még akkor is, ha beszélgetőtársad nem tudatosan figyeli a gesztusaidat. 

testbeszéd-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Így győzheted le a lámpalázat!

Forrás: Modellügynökség | 2015 január 14.

Ki ne érezte volna már, hogy elhatalmasodik rajta a lámpaláz? Sokan izgulunk mielőtt emberek elé állunk ki, legyen az egy divatbemutató, előadás vagy akár állásinterjú. Ilyenkor az a legjobb, ha ezt senki nem veszi észre rajtad. Természetesen a modellek is küszködnek hasonló problémákkal, főleg a legnagyobb munkák előtt. Most a kifutók királynője, Adamik Luca mesél neked arról, hogyan birkózik meg a lámpalázzal egy Miu Miu vagy Giorgio Armani szintű szereplés alkalmával.

karrier-lámpaláz-modell-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?