Isteni ételek egy modell receptkönyvéből – 5. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 december 5.

Mindig noszogatjuk modelljeinket, hogy érdemes lenne elindítaniuk egy szuperegészséges ételekkel foglalkozó blogot, ám amíg a sok munka miatt ez nem jön létre, szerencsére tudunk külföldről is szemezgetni. Abigail O’Neil például Ausztráliában kezdett el modellkedni, közben belefogott a blogolásba, ételfotózásba és szakértője lett a vegán életmódnak, vagyis a nyers kajáknak. Újabban célja, hogy tudassa a világgal: egészséges, egyszerű és finom desszerteket is el lehet készíteni házilag, úgy, hogy azok még jó hatással is legyenek az egészségünkre és kinézetünkre. A boltban kapható feldolgozott zsiradékokkal és adalékanyagokkal teli csokik helyett arra bátorít mindenkit, hogy az egészséges, teljes életet válasszák. Mindezt ugyan édességekkel, de cukorfüggőség nélkül. És persze be szeretné bizonyítani, hogy a modellek igenis ehetnek és esznek is édeset, csak a mennyiség helyett a minőség számít. Totálisan támogatjuk az ötletet! Három évig dolgozott Model Chocolate című receptkönyvén, ami miatt a világ minden pontjáról felkeresik, sőt az ausztrál sztárok mellett Chanel, Ralph Lauren és a Vogue által kedvelt nemzetközi modellek is rajongóivá váltak. Minden negatív hatástól mentes, a nyers kakaó előnyeit istenítő, antioxidánsban és ásványi anyagokban gazdag, természetes édesítőket, de glutént nem tartalmazó sütireceptjei közül most neked is elhoztunk hármat:

diétás-vegán-édesség-recept-modellügynökség-blog-cosmopolitan

diétás-vegán-édesség-recept-modellügynökség-blog-cosmopolitan

diétás-vegán-édesség-recept-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Ferrero Rocher-és forró csoki

Hozzávalók:

– 2/3 csésze mogyorótej (ezt akár te is el tudod készíteni magadnak)
– 4 tk. nyers kakaópor
– ¼ tk. vanília por
– 4 púpozott tk. kókuszcukor vagy juharszirup
– 1 ½ csésze forró víz

Elkészítés:

Habosítsd fel a tejet a kakaó és vanília porral, plusz az édesítővel, majd öntsd fel forrásban lévő vízzel. Úgy a legfinomabb, ha a tetejére szórsz még egy kis  extra kakaóport vagy fahéjt.

diétás-vegán-édesség-recept-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Nyers baklava

Hozzávalók a morzsaalaphoz:

– 1 1/4 csésze nyers pisztácia
– 1/4 csésze kókuszreszelék
– 1 tk. fahéj
– 1-2 tk. reszelt citromhéj
– 1 ek. citromlé
– 2 ek. organikus kókuszolaj
– 1 ek. kókuszcukor

Elkészítés:

Az összes hozzávalót dolgozd össze konyhai robotgéppel, úgy, hogy elelegyedjen, de még maradjon textúrája. A keverék kétharmadát nyomd egy kb. 27×20 cm-es kibélelt edénybe, úgy, hogy stabil alapot adjon majd a baklavának, majd tedd be a hűtőbe, vagy a fagyasztóba megkeményedni. A fennmaradó pisztácia keveréket tedd egy külön tálba, hogy tovább tudd használni a robotgépet.

Hozzávalók a töltelékhez:

– 1 ½ csésze cukrozatlan, magozott datolya
– ½ tk. vanília por
– 4 ek. organikus kókuszolaj
– ½ – ¾ tk. tengeri só
– 2 ek. nyers méz, vagy rizs/juharszirup
– 2-3 ek. nyers kakaópor
– ¼ csésze nyers dió vagy pisztácia

Elkészítés:

Dolgozd össze a hozzávalókat robotgépben, amíg teljesen besűrűsödik a massza. Óvatosan oszlasd szét a megdermedt morzsaalapon a tölteléket, majd szórd be pisztáciával és vond be a félretett keverékkel. Nyomkodd le kanállal az egészet és tedd vissza a hűtőbe, hogy az egész megszilárduljon. A legjobb hidegen tálalni forró csoki, vagy tea kíséretében.

diétás-vegán-édesség-recept-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Nyers pekándió pite banánnal és karamellel

Hozzávalók a nyers csokialaphoz:
– 1 csésze cukrozatlan, magozott datolya
– 1 csésze pekándió (sima dió, vagy kesudió is megteszi)
– 1 csésze kókuszreszelék
– 1-2 ek. nyers kakaópor

Hozzávalók a banános karamell töltelékhez:

– 2 közepes érett banán
– 1 csésze cukrozatlan, magozott datolya
– 2-3 ek. nyers makadámia (vagy pekán/kesudió) vaj
– ¼ tk. vanília por
– 3 ek. organikus kókuszolaj
– 2-3 ek. nyers méz

Hozzávalók a rétegezéshez:

– 250 g nyers pekándió

A nyers csokialap hozzávalóit dolgozd össze robotgéppel, úgy, hogy elég omlós maradjon. Nyomkodd bele egy kb. 27 centi átmérőjű, kör alakú formába, hogy létrehozd az alaptésztát, majd tedd be a hűtőbe. Nincs szükség rá, hogy a robotgéped elmosd, ezért rögtön rá is térhetsz a töltelékre. Csak annyit kell tenned, hogy teljesen simára összedolgozod a hozzávalókat, majd 1-2 evőkanalanként elkezded rétegezni a megszilárdult alapra, úgy, hogy minden réteg közt legyen egy sor pekándió. Ezt addig kell csinálni, amíg el nem fogynak a hozzávalók. Díszítsd kedved szerint, majd 2-4 órára rakd be a hűtőbe.

diétás-vegán-édesség-recept-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Jó étvágyat kívánunk Abigail nevében is!

diétás-vegán-édesség-recept-modellügynökség-blog-cosmopolitan

diétás-vegán-édesség-recept-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?