A legnagyobb tévhitek a modellszakmáról – 2. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 november 11.

Az öt legfontosabb tévhitet már bemutattuk egyik legelső bejegyzésünkben, ám azóta is számos pletyka és hibás feltételezés kering a modellek és maga a modellkedés körül. Tarts velünk, hogy te is valós képet kapj az eddig hallottakról!

modellszakma-tévhit-modellügynökség-blog-cosmopolitan

A vidéki lányoknak esélye sincs a modellkedésre.”
Sokan félnek belevágni, vagy egyáltalán jelentkezni modellnek, mert nem Budapesten laknak. Tény, hogy minden a fővárosból zajlik, hiszen itt van a magyar divat központja és persze az irodánk is, de egyáltalán nem jelent hátrányt, ha vidéken laksz. Mesztegnyő, Szombathely, Debrecen, Gyál, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Baja, Hajdúszoboszló – ezekből a településekből mind érkeztek már az Attractive csapatába lányok, sőt olyan is van, aki jelenleg Ausztriában tanul vagy Szlovákiában él. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy minden nap fel kell utazni Budapestre, hiszen ez nem egy fix, napi 8 órás munka és egyébként is a sulinak kell állnia az első helyen. Az Axente-lányok lakhelye pl. Vámosszabadi és mégis milyen messzire eljutottak már, ugye? Számunkra csodás látni, hogy akár a legkisebb magyar falvakból is milyen gyönyörű helyekre eljuthatnak a lányok a világ bármely pontjára, ezért semmiképpen se tartson vissza az, hogy nem Pesten élsz!

modellszakma-tévhit-modellügynökség-blog-cosmopolitan

A modellkedéshez gazdagnak kell lenni.”
Sajnos még mindig rengetegen a kamu ügynökségekkel azonosítják az igazi, profi modellügynökségeket, mivel akadnak cégek, akik modellkedés címen próbálnak pénzt legombolni az emberekről. Ahhoz, hogy elkezdj modellkedni, NEM kell százezreket befizetned portfólióra, tanfolyamokra, regisztrációs díjra, a szerződésedre, a sedkártyáid kinyomtatására, vagy egyáltalán azért, hogy valaki foglalkozzon veled. Az egyetlen, amivel számolnod kell az az útiköltség, amikor például az első személyes találkozóra érkezel. Jó tudni, hogy az igazi modellügynökségek célja az, hogy állandó keresetet biztosítson neked egy egyre sikeresebb karrierrel és nem az, hogy  modellkedés címen az utolsó filléredet is lehúzza rólad. Tehát ahelyett, hogy adósságba vernéd a családodat, inkább olyan profi menedzsmentet keress, akinek segítségével támogatni tudod a szüleidet.

modellszakma-tévhit-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Modellkedni bárki tud.”
Bár nagyban megkönnyítené a munkánkat, de egyáltalán nem igaz. Nézd csak meg a legnagyobb magazinok címlapjait vagy márkák kampányait, mindenhol magas, nyúlánk, érdekes arckarakterű és vékony modelleket fogsz találni. Teljesen eltérnek az átlag vélemény szerinti szépségtől, sőt gyakran a szupermodellek azok, akiket a suliban végig cikiztek kinézetük miatt. Már csak azért is különlegesek, mert a magyar nők átlagmagassága 164 centi, a modellek alsó magassághatára pedig 172. És a kinézet még nem minden. Lehet valaki gyönyörű, karcsú és magas, ha nincs meg benne az a pozitív hozzáállás, akaraterő, alázat és átütő személyiség, amit a szakma megkövetel és persze egy profi menedzsment a háta mögött. Azt is jó tudni, hogy attól, hogy valaki szépségversenyekre jár, hosztesz, sokan követik Instagramon, vagy itthon celebnek számít, esetleg a nyuszis magazinba illik, még köszönő viszonyban sincs a high fashion modell fogalmával, akik valódi sikereket érnek el a divatszakmában.

modellszakma-tévhit-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Minden modell anorexiás.”
Igen kényes téma, ugyanis egy komoly betegségről van szó, mégis bántóan sokan dobálóznak ezzel a mondattal. Az igazság az, hogy a modelleknek valóban mindig topformában kell lenniük és tartani a méreteiket, de ha jobban megnézed őket, a legtöbben genetikailag nyúlánkok és vékonyak, teljesen más az anyagcseréjük is. Általában olyan korban is vannak, amikor még ki lehet alakítani egy olyan életformát, ami stabil alapot ad egy megfelelő testalkathoz. Rendszeresen mozognak és egészségesen étkeznek, végül is elég nehéz lenne ilyen jól kinézni és állandóan energiabombának lenni sült krumplival és kólával, vagy koplalva, ugye? Komolyra fordítva a szót, az anorexia egy pszichológiai rendellenesség, ami kívül- belül tönkreteszi az embert. Sokan mégis ezzel a betegséggel azonosítják a modelleket, viszont fontos tudni, hogy orvosi kutatások szerint köztük semmivel sem magasabb az anorexiások száma, mint az átlag lakosságban.

modellszakma-tévhit-modellügynökség-blog-cosmopolitan

A modellek utálják egymást.”
Persze, hogy a nők rivalizálnak egymással, de a modellszakma elég szűk körű és teljesen eltér egy átlagos munkától, úgyhogy ezt sem kell elhinni. Csakis az értheti meg a modellkedéssel járó sikereket, élményeket, a vele járó lemondásokat és kudarcokat, aki ebben a körben mozog, ezért a lányok általában egymásban találják meg a legjobb barátnő szerepét. Erre a bizonyítékot a Létezik barátság a modellek közt című bejegyzés sorozatunkban is láthatod. Ez persze nem azt jelenti, hogy csakis modellekkel állnak szóba és lenézik a többieket, ugyanis egyáltalán nem érzik magukat felsőbbrendűnek, csak azért, mert magasabbak, vagy mert ez a munkájuk. Miért is tennék? A negatív megítélések sajnos pontosan fordítva érkeznek, ami ellen minden nap igyekszünk tenni a Modellügynökség bloggal.

modellszakma-tévhit-modellügynökség-blog-cosmopolitan
  1. Laura
    on

    Kedves Attractivosok!
    Számomra ez a cikk nagyon tanulságos volt,sok kétséget és tévhitet eloszlatott bennem!Én magam a modellpályára tettem fel az életemet,és mostmár van róla fogalmam,csak nem tudom,hogy hogyan kezdjek neki…..Azért köszönöm szépen!

    • birtab
      on

      Kedves Laura! Örülünk, ha tudtunk segíteni a bejegyzéssel, ez volt a célunk. Segítünk abban is, hogy hogyan kezdj bele a modellkedésbe: először is keress fel egy profi modellügynökséget, aki személyre szabottan tudna menedzselni téged. Ha valóban ilyen komolyan érdekel, azt tanácsoljuk, hogy küldd el fényképes jelentkezésedet az Attractive honlapján keresztül.

  2. Karola
    on

    Sziasztok tudom hogy tabu ez a kérdés de meg lehet élni a modellkedésből , vagy esetleg kb menyit keres egy modell kategoriák szerint (pl:kezdő,topmodell,supermodell)

    • birtab
      on

      Kedves Karola! Valóban ez az egyetlen kérdés, amiről nem szeretünk beszélni, hiszen mi sem szívesen turkálunk mások zsebében. A modellkedésből akkor lehet megélni, ha valaki már eljut oda, hogy teljes idős modellként dolgozik és minden erejével azon van, hogy a legjobbat hozza ki magából. Annyit elmondhatunk, hogy a helyzet minden egyes modell esetében változó. Kezdőknél és topmodelleknél is. Van, aki rengeteget keres és van, akinél vannak olyan időszakok, amikor nem keres sokat, de a modellkönyv építése és az utazások élménye kárpótolja mindezért. A modellek díja egyébként országonként is eltérő lehet. A szupermodellek keresete például publikus, 2015-ben a legjobban fizetett (44 millió dollárral) Gisele Bündchen lett, a többiek pedig 3 és 9 millió dollár közti összeget kerestek.

  3. Karola
    on

    Egy év vagy egy havi ?

    • birtab
      on

      Kedves Karola! Az említett összegek a szupermodellek éves keresetét jelentik, de havi leosztásban sem számítanak kevésnek.

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?