Bemutatjuk legújabb modellünket, Virágot!

Forrás: Modellügynökség | 2016 március 23.

Ahogy megszokhattad, ebben a rovatban mindig az általunk felfedezett friss arcokat mutatjuk be. Ma azonban lehetőségünk van egy kicsit csavarni a dolgon és megmutatni azt is, hogy milyen az, amikor valaki egy másik modellügynökségtől érkezik hozzánk. Nem ritka eset és nem feltétlenül kell egyből a lehúzós ügynökségekre gondolni, hiszen van, amikor felesleges erőltetni az együttműködést, mert a két fél nincsen egy hullámhosszon. Mai főszereplőnk, a 178 cm magas Virág ugyan korábban már modellkedett egy másik ügynökségnél, idén saját döntéséből keresett fel minket karrierjének előrehaladása érdekében. Az első, amit láttunk, hogy Virág tökéletesen kisportolt alakkal és méretekkel van megáldva és képzeld, pontosan annyira bájos és intelligens, mint amennyire gyönyörű az arca. Első Attractive-os tesztfotózására hamar sor került, ahol a Berlinből hazaugró Mihály Zoli kamerája előtt volt alkalma több oldalát is bemutatni. Tarts velünk a mai bejegyzésben és ismerd meg legújabb modellünk történetét és terveit:

attractive-new-face-virág-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Bemutatjuk legújabb modellünket, Lillát!

Forrás: Modellügynökség | 2015 november 6.

Újabb gyönyörű taggal bővült az Attractive csapata, a jó hírt pedig természetesen veled is megosztjuk! Legfrissebb arcunk nem más, mint a 15 éves Lilla, aki Debrecenből érkezett hozzánk. Már képek alapján is láttuk benne a lehetőséget, de amikor besétált az irodánkba és polázásra került a sor, rögtön tudtuk, nem fér kétség ahhoz, hogy nálunk a helye. Nem csak attól lettünk odáig, ahogyan a kamera előtt mozgott, elsőre beleszerettünk szépségébe és nagyon szimpi volt az eltökélt, határozott személyisége is. Gyorsan szerveztünk is neki egy fotózást a tehetséges Fliegauf Dániellel, melynek végeredményét ma le is csekkolhatod Lilla élményeivel együtt:

lilla-attractive-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Modell élménybeszámoló Isztambulból

Forrás: Modellügynökség | 2015 július 20.

Modell-naplóját Tina utoljára a török castingjai kapcsán tárta eléd, a történet pedig most tovább folytatódik! Azóta már hazaérkezett hozzánk, természetesen nem üres kézzel, hiszen ahogyan egy modell első útján lenni szokott, rengeteg gyönyörű új élménnyel, tapasztalattal és nem utolsó sorban fotóval lett gazdagabb. Tina már sorolja is ezeket képes élménybeszámolójában:

attractive-tina-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

GYIK, avagy gyakran ismételt kérdések – 3. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 9.

Rengeteg érdeklődő e-mailt és telefonhívást kapunk nap mint nap és szerencsére egyre több kommentet is. Nézzük csak újra, mik a Modellügynökség mostanában leggyakrabban ismételt kérdései!

modell-karrier-kérdések-jelentkezés-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Bemutatjuk legújabb modellünket, Noémit!

Forrás: Modellügynökség | 2015 május 18.

Képzeld, csak úgy özönlenek hozzánk az általunk felfedezett szebbnél szebb lányok! Újabban Noémi került ki modellként a weblapunkra, akit Fehér Orsi, a modellügynökség vezetője szúrt ki még tavaly egy bevásárlóközpontban.  Első hivatalos találkozónkra anyukájával jött az irodánkba, és mondanunk sem kell, azonnal megigézett minket ez a tekintet.  Akkor a szépség 14 éves volt és törékeny kismadárként nézett ránk, szinte még láthatóak voltak babás vonásai. Azóta folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, követtük mennyit változik, de végre megérett a döntés, miszerint elérkezett Noémi életének első tesztfotózása. Csekkold le, hogyan változott a kamerák előtt újoncunk azonnal gyönyörű hattyúvá!

új-modell-noémi-attractive-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Ismerd meg legújabb modellünket, Barbarát!

Forrás: Modellügynökség | 2015 május 11.

Nem véletlenül bátorítunk a blogon keresztül is mindenkit arra, hogy merje felvállalni önmagát és ne takarja el erős sminkkel az arcát, hiszen az interneten is folyamatosan kutatunk újabb topmodellek után. Így történt ez legfrissebb arcunk, Barbara esetében is, akit bookerünk, Gál Patrícia fedezett fel Instagramon.  A szőke szépség Szlovákiából, egy Baka nevű faluból érkezett hozzánk és már az első találkozás során láttuk, hogy ígéretes modellkarrier áll előtte. Gyorsan szerveztünk is neki két tesztfotózást, hogy minél előbb felkerülhessen a weboldalunkra modelljeink közé. Ismerd meg Barbara történetét, és csekkold le élete első fotózásainak gyönyörű eredményét:

új-modell-barbara-modellügynökség-attractive-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Csak franciásan!

Forrás: Modellügynökség | 2015 május 7.

Nem elég, hogy modelljeink gyönyörűek, szorgalmuknak és a szakma iránti alázatuknak köszönhetően minden napra jut valami szuper hír róluk! Alisát malajziai kalandjai által ismerhetted meg a blogon, most pedig legújabb, őszi-téli Manoush lookbookját hoztuk el neked, természetesen élménybeszámolóval. Egy elég menő francia márkáról beszélünk, amelynek jelenlegi arca Poppy Delevingne. Jól nézd meg az Alisán látható darabokat, mert hamarosan olyan sztárokon fogod majd kiszúrni őket, mint Katy Perry, Paris Hilton és Vanessa Paradis!

manoush-lookbook-alisa-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Bemutatjuk visszatérő modellünket, Mariannt!

Forrás: Modellügynökség | 2015 április 25.

Mariann még 2013-ban jelentkezett hozzánk weblapunkon keresztül és a beküldött képek alapján egyből beleszerettünk. Sajnos hiába kedveltük meg a kecses vonású és elképesztő humorú lányt, az élet úgy hozta, hogy szüneteltetnünk kellett menedzselését. Természetesen, ahogy mindenkivel, vele is megértőek voltunk, de titkon alig vártuk, hogy újra megkaparintsuk modellként. Nem hiába gondoltunk rá annyit, legnagyobb örömünkre idén újra csatlakozott csapatunkhoz. Szerintünk óriási lehetőségek vannak benne, de még hosszú út áll előttünk. Ezt az utat pedig te is követheted a Modellügynökség blogon! Ismerd meg Mariannt legfrissebb tesztfotóin keresztül:

mariann-új-modell-attractive-modellügynökség-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Modellkedés szülői szemmel – 3. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 április 24.

Modelljeink részéről már rengeteg beszámolót olvashattál arról, hogy hogyan fedeztük fel őket, és később hogyan lett belőlük modell. De vajon milyen ezt szülőként megélni? Sok anyuka és apuka félti kislányát a divatvilágtól, úgyhogy legújabb sorozatunkkal szeretnénk mindenkit még jobban megnyugtatni. Rendhagyó módon a bejegyzések főszereplői maguk az Attractive-os csajok szülei lesznek, és arról fognak mesélni, hogy mit is jelent számukra az, hogy lányuk modellként dolgozik. Következzen most Andrea és Ivica, azaz Tina szüleinek közös válasza a kérdésre:

modellkedés-szülői-kérdések-modellügynökség-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Sofia az ügynökségen

Forrás: Modellügynökség | 2015 április 22.

Erre az arcra tuti emlékszel! Szeptemberben mutattuk be Sofiát, aki egyenesen Erdélyből érkezett hozzánk. Fotózásai közt most irodánkba is beugrott, ugyanis elérkezett kilövésének ideje! Ezt akkor szoktuk mondani, amikor egy modellt kellő itthoni tapasztalat után külföldi ügynökségeknek kezdjük el kiajánlani. Ehhez pedig minden alkalommal friss polaroidok és méretek szükségesek.

sofia-attractive-modellügynökség-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?