A világ 10 legjobban kereső topmodellje

Forrás: Modellügynökség | 2015 november 27.

Egyre több kérdés érkezik hozzánk azzal kapcsolatban, hogy mennyit keresnek a modellek. Ezek az adatok a legtöbb ügynökség esetében nem publikusak, hiszen senki sem szereti kiteregetni saját zsebét, vagy másokéban turkálni. Mi például sokkal büszkébbek vagyunk magukra az elért sikerekre. Annyit viszont elárulhatunk, hogy a helyzet mindenki esetében eltérő, legyen szó kezdőkről vagy topmodellekről. Úgy, ahogyan minden országban más és más a modellek díjazása is. Van, aki rengeteget dolgozik és nagyon sokat keres, és vannak olyanok is, akiknél bizonyos időszakokban nem folyik be túl sok pénz, de a modellkönyv építése és az utazások élménye kárpótolják mindezért. Két dolog tutira biztos: kemény munka nélkül sehova sem jutsz el, és hogy a sikert nem azonnal kell türelmetlenül várni. Persze vannak publikus adatok is a témában. Az első magától értetődő, vagyis hogy a kampányok fizetnek a legtöbbet. A másik pedig a legjobban kereső szupermodellek éves bevétele. A sztárok bevételének listázásában élen járó Forbes magazin biztos forrásból állította össze a szupermodellek 2015-ös listáját, úgyhogy most te is lecsekkolhatod, hogy kik és mivel viszik haza a legtöbbet:

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Modelljeink Makány Márta kampányában pózolnak

Forrás: Modellügynökség | 2015 május 28.

Makány Márta nevét biztosan nem kell bemutatnunk a divat szerelmeseinek, hiszen 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntették. De azt tudtad, hogy újra Attractive-os modellek pózolnak friss kampányában? Legutóbb Dorinát és Laurát érte a megtiszteltetés, hogy a kampány és lookbook fotókon Márta esküvői, illetve különleges alkalmakra tervezett ruhacsodáit népszerűsítsék. A híres hazai márka legfrissebb arcai ezúttal Lucia és Tina lettek, akik örömmel avatnak be a tavaszi kollekcióba és persze a fotózás izgalmaiba is:

makány-márta-2015-kollekció-attractive-modellek-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Csekkold az Elysian legújabb kollekcióját!

Forrás: Modellügynökség | 2015 március 31.

Több mint fél éve minden nap hozunk neked valami izgalmas kulisszatitkot a modellvilágból. Ma például a rengeteg tanulás mellett is csúcsszuper formában lévő pózkirálynő, Bori fog bevezetni az Elysian legfrissebb kollekciójába. Bódis Boglárka, a magyar márka tervezője gyönyörű színekkel és mintákkal készült a tavaszi szezonra, a fotózás pedig egy gyönyörű lakosztályban volt. Bori már meséli is hogyan készült az Elysian tavaszi lookbookja:

elysian-spring-summer-2015-modellügynökség-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Axente Vanessa legújabb Vogue divatanyagai

Forrás: Modellügynökség | 2015 március 4.

Axente Vanessa 10 Vogue címlap és több mint 15 divatanyag büszke tulajdonosa világszerte, de még mindig tud újat mutatni hónapról-hónapra! Azt már tudod, hogy Anna Wintour magazinjának rendszeres szereplője, de vajon milyen érdekes témákkal rukkolt elő ebben a hónapban? Már mutatjuk is, videókkal együtt!

modellügynökség-axente vanessa-vogue-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Mik lesznek 2015 legegészségesebb kajái?

Forrás: Modellügynökség | 2015 február 27.

Tapasztalataink és modelljeink szokásai alapján csomó étrenddel kapcsolatos tippet adtunk már. Visszagondolva az elmúlt időben elég nagy slágernek számított a fodros kel, a goji bogyó, a kókusztej, a quinoa, a fekete áfonya, a chia mag, a zabliszt és társaik. De mik lesznek 2015 superfoodjai? Vagyis azok az ultra egészséges kaják, amiktől nem csak az immunrendszered erősödik meg, hanem egy dekát sem fogsz hízni? Hajdu Niki talált is egy szuper összeállítást erről az ausztrál Vogue-ban, amelyben ő is szerepelt már!

egészséges-kaják-étrend-diéta-superfood-2015-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Axente Vanessa a Chanel tavaszi kampányában

Forrás: Modellügynökség | 2015 február 24.

Axente Vanessa világraszóló sikerei nem merülnek ki szenzációs magazinszerepléseiben, hiszen a Chanel beauty vonalának limitált kollekcióit már harmadik éve reklámozza. Képzeld, idén tavasszal már a kilencedik Chanel kampányban szerepel!

axente-vanessa-chanel-tavasz-2015-kampány-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Axente Vanessa a Massimo Dutti legújabb arca

Forrás: Modellügynökség | 2015 január 27.

Axente Vanessa sikersorozata újabb luxusmárka kampányával folytatódik. Képzeld, a világhírű spanyol ruházati cég, a Massimo Dutti választotta 2015-ös tavaszi-nyári kampányához a mi szőke szupermodellünket! Sasha Pivovarovát váltva Vanessánk idén majdnem 50 ország 500 üzletében lesz látható Mario Testino káprázatos fotóin. Kíváncsi vagy, hogy hol és milyen hangulatban készül egy ilyen luxuskampány? Büszkeségünktől ezt is megtudhatod:

axente-vanessa-massimo-dutti-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Axente Vanessa és Neiman Marcus tavaszi luxus lookbookja

Forrás: Modellügynökség | 2015 január 16.

Ismered az amerikai Neiman Marcus luxus áruházat, ahonnan online is megrendelheted a legmenőbb designerek friss kollekcióját? Ha még nem, Axente Vanessa most Joan Smalls, Karlie Kloss és Mariacarla Boscono után biztosan megszeretteti veled!

axente-vanessa-neiman-marcus-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Modelljeink Katti Zoób kifutóján

Forrás: Modellügynökség | 2014 december 8.

Az idén 20. szülinapját ünneplő Katti Zoób legújabb, jövő tavaszi kollekcióját nemrég csodálhatta meg a közönség. A bemutatón ahogy mindig, most is részt vettek az Attractive modelljei.

attractive-modellek-katti-zoob-bemutato-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?