A világ 10 legjobban kereső topmodellje

Forrás: Modellügynökség | 2015 november 27.

Egyre több kérdés érkezik hozzánk azzal kapcsolatban, hogy mennyit keresnek a modellek. Ezek az adatok a legtöbb ügynökség esetében nem publikusak, hiszen senki sem szereti kiteregetni saját zsebét, vagy másokéban turkálni. Mi például sokkal büszkébbek vagyunk magukra az elért sikerekre. Annyit viszont elárulhatunk, hogy a helyzet mindenki esetében eltérő, legyen szó kezdőkről vagy topmodellekről. Úgy, ahogyan minden országban más és más a modellek díjazása is. Van, aki rengeteget dolgozik és nagyon sokat keres, és vannak olyanok is, akiknél bizonyos időszakokban nem folyik be túl sok pénz, de a modellkönyv építése és az utazások élménye kárpótolják mindezért. Két dolog tutira biztos: kemény munka nélkül sehova sem jutsz el, és hogy a sikert nem azonnal kell türelmetlenül várni. Persze vannak publikus adatok is a témában. Az első magától értetődő, vagyis hogy a kampányok fizetnek a legtöbbet. A másik pedig a legjobban kereső szupermodellek éves bevétele. A sztárok bevételének listázásában élen járó Forbes magazin biztos forrásból állította össze a szupermodellek 2015-ös listáját, úgyhogy most te is lecsekkolhatod, hogy kik és mivel viszik haza a legtöbbet:

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

1. Gisele Bündchen:  44 millió dollár. Az évek óta listavezető brazil szupermodell első helyét az sem veszélyeztette, hogy visszavonult a kifutók világából. Továbbra is birtokában van többek közt Chanel és Carolina Herrera beauty és parfüm kampányainak szerződése, továbbá olyan nagy divatházakat reklámoz folyamatosan, mint Belenciaga, Isabel Marant, Louis Vuitton, Emilio Pucci és Sonia Rykiel.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

2. Adriana Lima:  9 millió dollár. 15 éve a Victoria’s Secret egyik legnépszerűbb angyalkájának bevételéhez nagyban hozzájárulnak olyan márkák állandó szerződései, mint a Maybelline, Vogue Eyewear és természetesen maga a Victoria’s Secret. Idén a következő divatházakkal is bővítette repertoárját: Balmain, Marc Jacobs, H&M és Versace.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

3. Cara Delevingne: 9 millió dollár. Csak tavaly csatlakozott a rangsorhoz, ám 3,5-ről mára már 9 millióra ugrott a keresete. Amellett, hogy a közösségi média egyik legkiemelkedőbb alakja, egyre nevesebb filmekben szerepel és több mint 13 márka arca. Ilyenek például Alexander Wang, Burberry, Chanel, DKNY, Mango és ott vannak még Yves Saint Laurent szépségtermékei is.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

4. Doutzen Kroes: 7,5 millió dollár. A L’Oréal szépségnagykövete, hosszú ideje a Victoria’s Secret modellje, és ha ez nem lenne elég, többek közt Calvin Klein, H&M és Tiffany & Co. kampányarca is.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

5. Natalia Vodianova: 7 millió dollár. Minden egyes szezonban olyan márkáknál rakja le névjegyét, mint Calvin Klein, Etam, Stella McCartney, Theory és ott van még szerződése a Guerlain beauty vonalára is. Egyáltalán nem csodálkozunk, hogy egy év alatt röpke 3 millióval növelte bevételét.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

6. Joan Smalls: 5,5 millió dollár. A top 10-es lista egyetlen színes bőrű és legtöbb kifutón megjelenő tagja a tavalyihoz képest 2,5 millióval többet vitt haza. Napjaink legkeresettebb modellje régóta áll szerződésben az Estée Lauderrel és a H&M-mel, valamint olyan divatházak kedvence, mint Alexander Wang, Balmain, Calvin Klein és Marc Jacobs.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

7. Miranda Kerr: 5,5 millió dollár. Bár másfél millióval visszaesett a keresete, még mindig azt bizonyítja, hogy a fehérnemű iparban bizony rengeteg pénz van. A VS Wonderbra arca az Escada, H&M és Swarovski kampányaival valószínűleg már egy életre bebiztosította magát.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

8. Candice Swanepoel: 5 milló dollár. Millióinak legnagyobb részét természetesen a Victoria’s Secretnek és a Max Factornak köszönheti, de a tavalyi összeg duplázásához nagyban hozzájárult Givenchy és Versace több kampánya is.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

9. Karlie Kloss: 5 millió dollár. Az új generációs modell ikonok legragyogóbb csillaga, akit tényleg mindenhol láthatsz. Ő az, aki még Anna Wintourt is mosolyra fakasztja. Így nem is csoda, hogy Chanel, Diane Von Fürstenberg, a L’Oréal, Jason Wu, Marc Jacobs és Versace állandó kedvence lett.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

10. Lara Stone: 5 millió dollár. Ilyen státusszal valószínűleg soha többet nem jut eszébe, hogy fiatal korában rendszeresen kicsúfolták. Régóta áll munkakapcsolatban a L’Oréal mellett Calvin Kleinnal is, ezeket a szerződéseket pedig idén még Balenciaga, H&M, Kurt Geiger, Stella McCartney, Tom Ford és Versace neveivel is megfejelte.

legjobban-kereső-modellek-forbes-lista-modellügynökség-blog-cosmopolitan

A teljes lista egyébként 21 fős, ahol az utolsó helyen szereplő litván modell, Edita Vilkeviciute is 3,5 millió dollárral, tehát több mint egy milliárd forinttal zárhatja az évet.

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?