Modellkedés szülői szemmel – 5. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 21.

Modelljeink részéről már csomó beszámolót olvashattál arról, hogy hogyan fedeztük fel őket, és később hogyan lett belőlük modell. De vajon milyen ezt szülőként megélni? Sok anyuka és apuka félti kislányát a divatvilágtól, úgyhogy sorozatunkkal szeretnénk mindenkit még jobban megnyugtatni. Rendhagyó módon a bejegyzések főszereplői maguk az Attractive-os csajok szülei lesznek és arról fognak mesélni, hogy mit is jelent számukra az, hogy lányuk modellként dolgozik. Ma Alisa anyukája, Saci szólal meg a témában:

modellkedés-szülői-szemmel-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Így igazodhatsz el egy modellügynökség honlapján

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 20.

Előfordult már, hogy ellátogattál egy modellügynökség honlapjára és nem találtad meg, amit kerestél? Segítünk! Ha érdekel a modellkedés és jelentkezni szeretnél, érdemes utánanézned minden profi ügynökségnek és kiválasztani azt, amelyik a legszimpatikusabb számodra. Sőt, ha már modell vagy, egyáltalán nem mindegy, hogy hova és kihez akarnak kiküldeni, ezért célszerű ebben az esetben is felkutatni a leendő külföldi ügynökségedet. Ha olyan oldalt látsz magad előtt, ami színvonaltalan, a lányoknak csakis teszt képei vannak és nem tudnak felmutatni kampányképeket, magazin vagy címlap anyagokat, akkor valószínűleg nem tudják a legjobbat biztosítani számodra sem és tovább kell keresned. Nézzük, hogy milyen részekre vannak felosztva ezek az oldalak és hogy mit jelentenek pontosan:

honlap-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Axente Vanessa a Chanel ékszerkampányában

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 19.

Gondoltad volna, hogy 9 Chanel beauty kampány után jöhet valami még szenzációsabb? Axente Vanessáról beszélünk, szóval igen! Szédületes karrierje során eddig is a leggyönyörűbb reklámokat produkálta a francia divatház smink és kozmetikai szekciójának. Sőt nem csak munka, hanem baráti kapcsolatot is ápol Lucia Picaval, akinek személyesen gratulált, mikor kinevezték a Chanel globális smink- és színdesignerének. Mai fantasztikus hírunk után pedig egy percig sem lehet kétséged afelől, hogy nem csak Calvin Klein és Prada szívébe lopta be magát örökre, ugyanis több mint fél év titkolózás után végre megjelent első Chanel ékszerkampánya is!

axente-vanessa-chanel-ékszer-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Hány évesen érdemes elkezdeni modellkedni?

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 18.

A modellek magassága után talán a kor a második dolog, ami legjobban érdekli az embereket. A válaszunk röviden és tömören: minél korábban jelentkezel modellnek, annál jobb! Ezt persze ma részletesebben is kifejtjük:

modell-jelentkezés-korhatár-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Modellek kis kedvencei – 2. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 17.

Már bekukkanthattál a modellek babakori fotóalbumába, most pedig különleges családtagokat mutatunk be neked. Bár a lányok rengeteg időt töltenek külföldön és munkával, ugyanúgy imádják az állatokat. Ők azok a négylábú kedvencek, akikhez mindig szívesen térnek haza:

modellek-háziállatai-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Miért kell a Photoshop?

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 16.

Arra a kérdésre például, hogy mitől olyan szép a modellek bőre, általában mindenki rávágja, hogy hát a Photoshoptól! Márpedig ez egyáltalán nincs így, ugyanis élőben is makulátlan, egészséges bőrrel kell megjelenniük mindenhol, enélkül le sem bookolnák őket egy munkára sem. A másik tévhitet eloszlatva pedig: ezt nem a modellek kérik maguknak, hogy jobban nézzenek ki. Nézd csak meg bármelyik szupermodell Instagramját, szinte filtereket sem használva vállalják büszkén az egészséges bőrüket. Az valóban igaz, hogy a legtöbb fotós vagy a fotós asszisztense legalább annyi időt tölt az utómunkákkal, mint magával a fotózással, de ez hozzá is tartozik a divatiparhoz: a közönség ugyanis a tökéletességet és a hétköznapitól eltérőt szereti látni és várja el, bármennyire is tiltakozunk ellene.

photoshop-retusálás-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Mikor a modellek saját magukkal pózolnak – 1. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 15.

Nem valami Photoshop trükkre kell készülnöd! A mai bejegyzésben azt mutatjuk meg, milyen az, amikor a modellek büszkén pózolnak azzal a végeredménnyel, amiért megdolgoztak. Divatanyagok, címlapok, kampányok – ezeket sajnos elég ritkán látják kézzel fogható formában, mert a magazinokra minimum 1 hónapot, a kampányokra pedig akár fél évet is kell várni, és lehet, hogy addig teljesen más országba utaznak. Legtöbbször csak a laptopjukon tudják majd visszanézni a képeket, de ha mégis sikerül beszerezni vagy megtalálni, mindig nagyon örülnek és szeretik megosztani őket. Főleg ha mondjuk az első címlapjukról van szó! Lássuk csak duplán ezeket a csillogó szemű szépségeket:

magyar-modellek-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Axente Vanessa ismét csodás helyszínen pózol

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 14.

Szupermodellünk csillaga tovább ragyog, de nehogy azt hidd, hogy csakis stúdióról stúdióra utazásból áll a munkája! Eddigi legcsodásabb fotózásainak például Hawaii, Cornwall és La Jolla partjai szolgáltak helyszínül, most pedig egy korábbi német Vogue címlapsztorijához hasonlóan a The Gentlewoman őszi-téli számában kalauzol el bennünket egy festői erdőbe.

axente-vanessa-the-gentlewoman-editorial-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Mi a véleményünk a modelltanfolyamokról?

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 13.

Először is ezt a bejegyzést most azoknak írjuk, akik komolyan gondolkoznak azon, hogy belevágjanak a modellkedésbe. Ha csak kedvet kapsz hozzá és hobbiként akarod kipróbálni, akkor éppen olyan izgalmas tud lenni, mint bármelyik tanfolyam, amit eddig csak távolról ismertél.  Kicsit sokba fog kerülni, de új emberekkel találkozol, megtanulod, hogyan tudsz jobban kinézni, pózolni, járni és enni, kipróbálhatsz olyan dolgokat, amiket eddig nem mertél.

modelltanfolyam-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Modell élménybeszámoló Szöulból

Forrás: Modellügynökség | 2015 október 12.

Heny utazónaplójába tavaly került utoljára bejegyzés Törökországból, ám idén nyáron eljött egy újabb külföldi tapasztalatszerzés ideje. Most, immáron harmadik külföldi útja alkalmával Dél-Korea, egészen pontosan Szöul meghódítását tűztük ki célul. Sikerült is, és számtalan csodás képpel tért haza szeptember végén, amik tovább fejlesztették modellkönyvét és persze őt magát is. Heny most ezekről az élményekről mesél neked:

heny-attractive-szöul-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?