A modellek titkos szépségfegyvere – 3. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 21.

Arctisztítás, bőrfehérítés kipipálva, ma jöjjön egy olyan szépségtrükk, ami biztosan mindenkit érdekel: Hogyan tudod visszanöveszteni és megerősíteni a szemöldöködet? A modelleknél alapkövetelmény, hogy megőrizzék szemöldökük eredeti, dús formáját, tehát tilos csipeszt használniuk! A kósza vagy túlságosan előre nőtt szálakat természetesen eltávolíttatjuk, de kizárólag profi mesterkozmetikussal. Persze gyakran előfordul, hogy egy jelentkező nagyon vékonyra szedett szemöldökkel érkezik hozzánk, ami egyáltalán nem számít kizáró oknak, ugyanis idővel orvosolni tudjuk. A bevált módszereink erre a következőek:

szemöldök-szépségápolás-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Barabás Henriett élménybeszámolója New Yorkból

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 20.

Hosszú és eredményes hetek, sőt hónapok után ismét csodás képekkel tért haza topmodellünk! Barabás Henriett már sokadjára állta meg sikeresen helyét a divatvilág központjának számító New Yorkban, ahol világhírű, elismert szakemberek mellett találkozhatott az Attractive két másik szépségével is. Ezúttal az eltervezettnél tovább is maradt egy szenzációs munka kedvéért, amit hamarosan veled is megosztunk! Addig is less bele Heni izgalmas utazó naplójába:

barabás-henriett-new-york-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Milyen egy modellügynökségen dolgozni? – 7. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 19.

A kérdés és a válasz is komoly, ezért is taglaljuk ezt minden egyes nap a blogon. Most viszont egy kicsit viccesebb oldaláról közelítjük meg a dolgokat, mert köztudott, hogy a nők akkor a legszebbek, amikor mosolyognak. A gifeket pedig ki ne imádná, úgyhogy reméljük, sikerül mosolyt csalnunk arcodra, mikor a bejegyzést olvasva látod, hogy valójában milyen is modellként élni:

modellek-élete-vicces-gif-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Bemutatjuk legújabb modellünket, Grétát!

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 18.

Ma nem szimplán egy új modell felfedezéséről számolunk be, ugyanis büszkén jelentjük, hogy a világon egyedülállóan immáron mindhárom Axente nővér az Attractive csapatát erősíti! Benedettára 2007-ben bukkantunk rá az IWIW-en, ahol képei közt kiszúrtuk Vanessát is. Két évvel később már mindkét szépség sikeresen modellkedett menedzsmentünk alatt, idén pedig elérkezett Gréta ideje is! Fehér Orsi, ügynökségünk vezetője régóta figyelemmel követte a legkisebb Axentét is, és most, 14 éves korára a szüleivel közösen megszületett a döntés, miszerint Gréta karrierjének felépítésébe is belekezdhetünk. Legújabb modellünk korábban már abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Vanessa mellett szerepelhetett az amerikai Vogue magazinban és a KELE Clothing jótékonysági kampányában, ám első saját fotózására csak idén nyáron került sor. Mondanunk sem kell, hogy mennyire vártunk erre a pillanatra! Ahogyan a természetesen gyönyörű Gréta is, aki most elmeséli neked, milyen volt élete első tesztfotózása:

axente-gréta-attractive-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Kik a modellek példaképei? – 3. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 17.

Ugye neked is vannak példaképeid? Általában minden ember felnéz valakire az életében elért tettei és sikerei alapján, legyen az érdeklődési körön, szakmán belül vagy kívül. Ez természetesen a modelleknél sincs máshogyan. Ma újabb hat Attractive-os szépséget kérdeztünk a témáról:

Adamik Luca: „Sosem volt híres ember a példaképem, tudatosan senkit sem tartottam annak. De édesanyám életvitele és ereje egy követendő példa számomra. Negyvenhét évesen van öt gyereke, gyönyörű nő, zenészként olyan munkája van, amit szeret, amiben ki tud teljesedni. Ez számomra a példa: olyan hivatást találni, ami boldoggá tesz, amit szenvedéllyel tudok csinálni, és mellette jó anya szeretnék lenni. Remélem, hogy én is ilyen profi leszek a kettő összehangolásában.”

modellek-példakép-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Hogyan áll össze egy modellkönyv?

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 16.

A közhiedelemmel ellentétben úgynevezett portfólió elkészítése nélkül is lehet modellnek jelentkezni, sőt a legjobb, ha natúr képeket küldesz be, amiket telóval készítesz. Sajnos rengeteg amatőr fotós hirdeti magát ilyen címen, az elkészült, inkább gimis tablófotózásra hajazó szétretusált képek pedig a világon semmit sem érnek, hiába kérnek el érte százezreket. Ne kövesd el ezt a hibát, ugyanis az ilyen képeket senki nem tudja hasznosítani a későbbi, profi portfóliódba, amit mi modellkönyvnek hívunk. Ez arra szolgál, hogy a hazai és külföldi kliensek követni tudják, hogy mennyire tehetséges és átalakítható, valamint milyen szinten áll a karrierjében egy modell. A könyvet az Attractive weboldalán is le tudod csekkolni, de ezt fizikai formában is magukkal viszik még a castingokra is. Ma beavatunk abba is, hogy ez a könyv hogyan épül fel és miből áll!

modellkönyv-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Zeneajánló modellektől – 4. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 15.

A legjobb nyári slágereket és zenei toplistákat bárhol meg tudod hallgatni, de a modellek saját kedvenceit tuti csak itt követheted! Összeállításunk mai részében további öt modellünk lejátszási listájába hallgathatsz bele, reméljük megtalálod a nagy stílus kavalkádban a saját kedvencedet is!

zeneajánló-kedvencek-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Modell élménybeszámoló Peruból

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 14.

Dorina útinaplójának legújabb bejegyzésével jelentkezik! Alig ért haza egy kicsit pihenni Görögországból, Miamiban található ügynöksége már kopogtatott is e-mail rendszerünk virtuális ajtaján egy csodás opcióval. Nem akármiről van szó, hiszen bajai szépségünket Dél-Amerikában kérték fel az Index márka nyári reklámozására. A brand mottója egyébként az „Érezd jól magad!”, így nem is csoda, hogy Dorina elbűvölő mosolyát még ilyen messziről is kiszúrták. Olvasd el modellünk  friss és fantasztikus beszámolóját a limai kalandról:

attractive-dorina-peru-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Milyen egy jó booker?

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 13.

Abban már segítettünk, hogy mire kell odafigyelned, amikor modellügynökséget keresel, de egyáltalán nem mindegy az sem, hogy a leendő menedzsmented milyen emberekből áll. A modellügynökségek direktorai nemzetközi és hazai bookerekkel dolgoznak, ők azok, akik felépítik a lányok karrierjét az alapoktól kezdve. Leszervezik a castingokat, munkákat, felügyelik a szerződéseket és minden olyan külső és belső feltétel elsajátításában segédkeznek, ami egy lányból modellt kreál. Ha érdekel a modellkedés, fontos, hogy olyan bookert találj magadnak, akivel a napi kapcsolat nem lesz teher számodra, olyat, akiben feltétlenül megbízhatsz, de mégsem fűz túl szoros kötelék hozzá, végtére is ez egy komoly munkakapcsolat. A következő pár ponttal segítünk, hogy te is ki tudd szúrni magadnak, hogy milyen egy profi ügynök:

booker-attractive-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Tanuld meg a modell nyelvet! – 9. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 augusztus 12.

Üdvözlünk a divatszakma alapismeretek kilencedik óráján! Néha nem érted, miről blogolunk? Mi az a TFCD vagy felhasználás? Ha rendszeresen követed a blogot, gyakran fogsz találkozni ezekkel a kifejezésekkel, úgyhogy tisztázzunk gyorsan még néhány alapfogalmat!

divat-modellkedés-szakkifejezések-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?