Az év visszatérő magyar topmodellje: Dencsi Adrienn

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 30.

Dencsi Adriennt évekig az egyik legmenőbb magyar modellként tartották számon, nem véletlenül. Rendszeres szereplője volt a londoni divatheteknek, legendás fotósokkal dolgozott, de volt címlaplány és többek közt az F&F, Jitrois, Lancome és Lucas Hugh arca is. Siófoki büszkeségünk közben Londonban találta meg a boldogságot, ahol tavaly életet adott gyönyörű kislányának, Lídia Lédának. Rövidke pihenője után azonban már újabb divatterveket szövöget, amelyben természetesen teljes mellszélességgel támogatjuk! A visszatérés első lépése egy új fotósorozat elkészítése volt, hogy felfrissítsük csodás modellkönyvét, ki is használtuk gyorsan, hogy hazalátogatott. A képek az irodánkban és a Duna-parton készültek, Adrienn pedig már mesél is neked a készületekről és terveiről:

dencsi-adrienn-attractive-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Filmajánló modelljeinktől – 2. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 29.

Már elhoztuk neked minden idők legmenőbb divatfilmjeit, és közben belekezdtünk saját modelljeink személyes kedvenceibe is. Ahogyan minden jó sorozatra, erre is megérte várni! Íme filmajánló szériánk következő izgalmas része, amihez jó szórakozást kívánunk:

modellek-filmajánló-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Barbara első ékszerkampánya

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 28.

Egyik legújabb csodás modellünket májusban mutattuk be, ám máris magáénak tudhat egy menő kampányt! Barbarát csupán két tesztfotózás után választotta ki a Karman Jewelry csapata, akik Magyarország legkülönlegesebb kiegészítőit készítik kézzel 2011 óta.  Tavaly már a Cosmopolitanben is megismerhettél egy-egy darabot a tervezőnő kollekciójából, de most Barbarának köszönhetően lecsekkolhatod a legfrissebb, teljes sorozatot is:

barbara-karman-jewelry-attractive-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Hogyan tartják magukat bombaformában külföldön is a modellek?

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 27.

Egyértelmű, hogy itthon megvan a heti minimum 5 edzés és az előre összeállított egészséges étrend, de vajon mi történik, mikor az ember lánya kiszakad a megszokott környezetéből és egy ismeretlen helyen találja magát? Rosszabb esetben sajnos az, hogy besétál a közelben lévő étterembe és berendeli a helyi specialitásokat. Kipróbálni persze mindent lehet, de azt mondanunk sem kell, hogy tésztában, édességekben és rizsben dús étrendtől egyből felszaladnak a plusz kilók. Márpedig ez a veszély eléggé fenyeget, ha egy idegen helyen vagy és zsebpénzből kell gazdálkodnod. Odafigyeléssel ez könnyen megelőzhető, íme a mi tippjeink:

modellek-fitnesz-trükk-diéta-egészség-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Milyen valójában egy modellügynökségen dolgozni? – 5. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 26.

A kérdés és a válasz is komoly, ezért is taglaljuk ezt minden egyes nap a blogon. Most viszont egy kicsit viccesebb oldaláról közelítjük meg a dolgokat, mert hát köztudott, hogy a nők akkor a legszebbek, amikor mosolyognak. A gifeket pedig ki ne imádná, úgyhogy reméljük ötödjére is sikerül mosolyt csalnunk arcodra, mikor a bejegyzést olvasva látod, hogy valójában mit is érzünk és látunk nap mint nap:

modellügynökség-munka-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Dupla modell élménybeszámoló Kínából

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 25.

Egy gyönyörű barátság kezdete, szokták mondani és erre a kezdetre nem is lehetne gyönyörűbb helyet találni Hongkongnál! Marilyn és Timea persze már megismerhette egymást néhány itthoni castingon vagy Attractive előadáson, de azért mégis más, ha az ember lánya a világ másik felén oszthatja meg modelltapasztalatait és élményeit hazai csapattársával. Ezen a nyáron mindkét szépségünknek Kínába vezetett második külföldi útja, friss kalandjaikat pedig már olvashatod is:

élménybeszámoló-kína-hongkong-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Modelljeink kedvenc mobil appjai – 1. rész

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 24.

Tuti, hogy a te mobilod menüjében is végtelenül sorakoznak az appok, de vajon ezek közül hánynak vennéd ténylegesen hasznát külföldön? A csodás Hajdu Niki ennek a témának nagy mestere, ezért most arról kérdeztük, hogy milyen hasznos alkalmazásokat ajánl letöltésre:

modellek-kedvenc-mobil-applikáció-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Hogyan lesz egy tesztfotózásból editorial?

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 23.

Sara a világot járva rendszeresen beszámol neked mindenről, amit lát és tapasztal, most pedig büszkén mutatja be legfrissebb fotóit, amik még akkor készültek, amikor először járt a brit fővárosban. Nézd csak, milyen gyönyörű lett a végeredmény:

sara-editorial-noctis-magazin-attractive-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Csak óvatosan a napozással!

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 22.

Újra itt az igazi nyár! De vajon mit jelent ez egy modell életében? Nos, első vagy sokadik utazásukat gyönyörű külföldi helyekre, csodás helyszíneken fotózást és persze egy kis nyaralást is. Bár mindenki imádja a meleget és a napsütést, hiába látogatnak el a világ legszebb strandjaira, tilos lebarnulniuk. Tudtad, hogy a modellektől egész évben elvárják, hogy megtartsák saját, hófehér bőrük színét? Bizony, ha komolyan érdekel a modellkedés, el kell felejtened a szoláriumot és a napozást! Arról nem is beszélve, hogy akármennyire élvezed a nyarat, mindig gondoskodnod kell a káros sugarak elleni védelemről, ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a fiatal korosztály leggyakoribb daganatos megbetegedésének a bőrrákot tartják. Ma hasznos tippeket olvashatsz arról, hogy mindez hogyan kivitelezhető a legnagyobb kánikulában is:

napozás-uv-védelem-modellügynökség-blog-cosmopolitan

Tovább a teljes bejegyzéshez

Mindent a külföldi modellügynökségekről

Forrás: Modellügynökség | 2015 június 21.

A modellszerződéseknél már említettük, hogy nem érdemes olyan ügynökséggel bármilyen kapcsolatba kerülni, aki nem biztosít afelől, hogy itthon és külföldön is profi, személyre szabott menedzsmentet és munkákat ad és felelősséget vállal érted. Egy olyan modellügynökség, aki itthon sem tud ellátni melóval, valószínűleg ugyanolyan külföldi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, mint ő maga. Nagyon fontos, hogy előre megkérdezd, hogy milyen ügynökségekkel és egyáltalán dolgozik-e együtt az általad választott menedzsment, mert nagyon jól hangzik, hogy elutazhatsz Milánóba, de ha csak városnézésből és a szállás plusz repjegyek kifizetéséből áll majd a 2 hónapod, annak bizony semmi értelme nincsen.

külföldi-modellügynökségek-cosmopolitan-blog

Tovább a teljes bejegyzéshez

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?