Axente Benedetta büszkesége

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 21.

Képzeld, az amerikai Vogue nemrég a divatipar egyik leggyönyörűbb családjaként emlegette az Axente familyt! Ezzel mélységesen egyetértünk, hiszen a legidősebb nővér, Benedetta is öt éve modellkedik nálunk töretlen sikerrel. Legutóbb például Kínában és Törökországban járt, ahol bővítette többek közt magazinjai listáját is, de arról is beszámoltunk már, hogy New York-i kiruccanása alatt az egyik legmenőbb ügynökség csapott le rá! Beni most arról a munkájáról mesél, amire eddig a legbüszkébb. Annyit elárulunk, hogy egy címlapsztoriról van szó, ami pont két éve jött ki. Nézd csak!

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Így készült az Aréna Plaza legújabb reklámja

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 20.

Victoriánk pályája lassabban, sőt nehezebben indult, mivel egy rossz ügynökségnél kezdett modellkedni, ahol sem figyelmet, sem munkát nem kapott eleget. Ennek köszönhetően idén már 19 évesen került a szárnyunk alá. Mivel ez nálunk a felső korhatárt súrolja, most közös erőbedobással és odafigyeléssel, majdnem utolsó pillanatban mindent bevetve igyekszünk a csúcsra juttatni. Nem is csoda, hogy állandóan mozgásban van: görög magazin és kampányszereplései után éppen Barabás ‘Borsó’ Henivel hódítja meg Ausztráliát! Ráadásul rövid itthon tartózkodása alatt bezsebelte az Aréna Pláza őszi kampányfilmjét is, amelyet a Recordline Production készített!

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Modell anyukák: terhesség után is bombaformában

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 19.

Bizony a modellek is hús-vér emberek, különlegesen izgalmas munkájuk mellett ugyanúgy élik privát életüket, mint bárki más, itthon és külföldön is. A mai posztban olyan modelleket mutatunk be, akik az élet legnagyobb csodáját, az anyaságot élik át.

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Így lehet neked is tökéletes mosolyod

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 18.

Dr. Bukna Ildikó sokáig az Attractive csapatát erősítette modellként, ma pedig már boldog anyukaként varázsolja széppé a lányok mosolyát! Amellett, hogy kiváló szakember, az esztétikai szempontokkal is tökéletesen tisztában van, ezért ő a mi fogtündérünk! Pollynk éjszakai fogszabija nemrég készült el, ezért ellátogattunk a rendelőjébe, dokinőnk pedig eloszlatja minden kételyedet a fogszabályzásról: 

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Axente Vanessa fitt tippjei

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 17.

A Prada után sorra zsebeli be a Calvin Klein kampányait, a kilenc Vogue címlapról és a legmenőbb show-król nem is beszélve! Egyértelmű, hogy mindig topformában kell lennie. Kíváncsi vagy hogyan éri el ezt? Axente Vanessa most beavat sportolási és étkezési szokásaiba is!

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Bemutatjuk legújabb modellünket!

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 16.

Újabb örömhírünk van! Képzeld, ismét egy fantasztikus lánnyal, Jennyvel bővült az Attractive csapata. Őt Peti stylist asszisztense, Elliot Parker fedezte fel Vác felé vonatozva, és mikor először bejött hozzánk, már láttuk magunk előtt a legnagyobb divatházak kifutóján!

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Topmodellek tiltólistája

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 15.

Avagy mi az, amit soha ne csinálj, ha sikeres akarsz lenni:

– Pontatlanság: A legilletlenebb dolog elkésni, mert ezzel azt üzened, hogy nem tiszteled azoknak az idejét, akik veled és érted dolgoznak. Ugye te is utálod, ha megváratnak?

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Mit rejt egy modell táskája?

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 14.

Ha az ember lánya egész nap menő fotózásokra és castingokra rohangál New Yorkban, jól jön egy alapfelszerelés a tatyójában! A minden esetre felkészülő Hajdu Niki most megengedte, hogy bekukkants a táskájába!

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Hogyan lehet belőled is modell? 1. rész – A jelentkezés

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 13.

Régóta álmodozol a divatvilágról, de az a típus vagy, aki otthon ül és arra vár, hogy felfedezzék? Ismerőseid biztatnak, hogy a modellek közt van a helyed? Pár kattintással tehetsz is egy lépést azért, hogy sikeres legyél!

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Exkluzív beszámoló a párizsi divathétről

Forrás: Modellügynökség | 2014 október 12.

A párizsi divathét a kedvencem, mert ez áll a legközelebb a szívemhez. Egyszerűen a szerelemvárosom! Itt van majdnem az összes kedvenc tervezőm, az összes márka varrása és anyaga olyan finom, imádom őket! Sokkal jobban szeretem az itteni kifutókat is, mert nem azt a tipikus robot járást kell csinálnom, hanem olyan, mintha jó kedvvel sétálgatnék az utcán. Ráadásul végig a barátommal lehettem Párizsban! Most nem csináltam olyan sok show-t, de nagyon jókat és a kedvenceimet: 

Az első Nina Ricci volt egy gyönyörűen megművelt, finom bőrből készült kabátruhával. Imádom a tervezőt és Pat McGarth, valamint Guido Palau beauty-csapatát is, így a zene mellett a hangulat is rendkívül jó volt!

Tovább a teljes bejegyzéshez
Címkék:

Blogleírás

A modellügynökség - www.cosmopolitan.hu kiemelt blogja "Hogy készül egy divatanyag? Milyen érzés végigvonulni New York, Párizs, Milánó kifutóin?